Más(kor)/ Queen fanfiction/: Liar

 

Miután valamelyest összekapta magát - olyan halkan, amennyire csak lehetett, nehogy felébressze az alvó szobatársát -, kiosont a helyiségből, majd az épületből is és a legközelebbi nyilvános telefonhoz tipegett.

Már rutinosan ütötte be a kettest és várt. Arra gondolt, amíg kicsöng, igazán benyomhatnának valami jó kis várakozó zenét a háttérben: például a Knockin' on Heaven's Doort, vagy az Otherside-ot...

- Jó reggelt! Mit tehetek érted? - köszöntötte a már jól ismert hang hivatalosan, Lili pedig sokadjára gondolkodott el azon, honnan olyan ismerős - és maga a pasas is, a külseje, a viselkedése, ahogy beszél... Annyira emlékeztette valakire, mintha már látta volna valahol korábban - de hol?

- Jó reggelt! - viszonozta az üdvözlést fáradt, lestrapált hangon. - Ahogy a bőröndömben kutattam, érdekes dolgot találtam: egy okos telefont. Mit akar ez jelenteni?

- Egy kis segítséget - magyarázta a pacák, a lány pedig döbbenten állapította meg, hogy talán a legeslegelső találkozásukat és diskurzusukat leszámítva, most felel először egyenesen egy kérdésére. - Mindennap, pontosan egy órát használhatod az internetet, te határozhatod meg, hogy mikor. Másra nem fogod tudni használni, és nagyon ügyelj arra, nehogy bárki észrevegye, mit csinálsz!

- Igen, igen, erre magamtól is rájöttem - bólogatott a lány türelmetlenül. - Ugyan a boszorkányégetések kora már lejárt, de azért biztos furcsán néznének rám egy ilyen mütyürrel a kezemben. Mindenesetre, köszönöm, hogy ezúttal rendesen válaszolt. További szép napot odaát! - mondta, majd letette.

Mi legyen a következő lépés? - töprengett, mialatt elindult vissza a kollégiumba. Első körben arra gondolt, hogy visszamászik a takaró alá, egyrészt azért, mert fáradt volt, másrészt meg azért, mert érezte, hogy megint kezdi elönteni a fásultság - ám akkor hirtelen megérezte az isteni nedű illatát.

Egy kávézó mellett sietett el éppen, amikor megcsapta az orrát a frissen főzött kávé illata - a nyál is összefutott tőle a szájában és - ha csak egy kicsivel is -, de valamelyest jobban érezte magát, ha arra gondolt, hogy akár most rögtön hozzájuthat egy nagy bögre forró italhoz, ha akar.

Egyszer egy okos ember azt mondta, a kávé a mindennapok varázsa - a kind of magic.

Nos, igaza volt.

....

Miután kifizette a kávéját (feketekávé, sok tejjel, még több cukorral, habbal a tetején), és kiült vele a hátsó teraszra, ismerős arcot pillantott meg, alig pár asztalnyira tőle. Először nem ismerte fel, mivel rendhagyó módon a haját hátul összefogta - és amikor meglátta azt a szénaboglyát megszégyenítő, nagy kupac, torzonborz hajerdőt, ami a nyakára és hátára lógott, nem is nagyon kellett törnie magát ahhoz, hogy megtalálja a rendhagyó hajviselet okát.

Úgy fest, szegény annyira részeg volt, hogy tényleg egész éjszakára befonva hagyta a haját!

Beharapta az ajkát, nehogy hangosan és picikét csúfondárosan felnevessen.

- Jó reggelt, uram! Szabad ez a hely? - szólította meg a férfit, miután odalépett hozzá. Brian nyúzott arccal felnézett a papírkötegből, amit olvasott (láthatóan nem sok kedve volt valami idegenhez), de miután meglátta, ki szólt hozzá, picit felengedett.

- Ah, te vagy az? Persze, ülj csak le! - húzta közelebb magához a bögréjét, hogy helyet szorítson neki.

- Köszi. Jó a hajad! - jegyezte meg Lili cinikusan - a fiatal férfi nem túl kedves pillantást vetett rá a megjegyzés hallatán.

- Haha, nagyon humoros!

Lili bűbájosan rámosolygott.

- Jó, oké, sajnálom. Részeg voltam... És te is, ha már itt tartunk, ezért sem tiltakoztál. Miért nem mostad meg?

Brian felvont szemöldökkel nézett vissza rá - válaszolnia sem kellett, magától is kitalálta.

- Hülye kérdés volt... Sejtem, hogy ez a te esetedben fél napos procedúra lehet.

- Egyrészt, másrészt, messze túl fáradt voltam ahhoz, hogy még ezzel is bíbelődjek. Valamennyit ezekkel is - veregette meg a paksaméta tetejét -, haladni akartam, máskülönben nem lesznek kijavítva hétfőig.

- Mik is ezek? - pislantott rá a legfelső lapra a lány.

- Matekdolgozatok.

- Matek... Tényleg, még nem is mondtad, mit dolgozol!

- Matematikát és fizikát tanítok egy középiskolában.

Lili összeráncolta a homlokát.

- És már dolgozatot írattál szerencsétlenekkel? Szeptember közepe van!

- Tanéveleji felmérő.

- Mióta is dolgozol ott? - billegett egyet-kettőt a székével a lány.

- Most kezdtem.

- Rühellni fognak a diákjaid - jelentette ki határozottan. - Ha nem utálnak már most..

- Nem tervezek hosszútávra, szóval addig, amíg feltétlenül muszáj ott dolgoznom, kibírom.

- Akkor nem is lényeges. Én alapból nem kedveltelek volna - mindig is gyűlöltem a matekot és a fizikát - jegyezte meg, majd felhörpintette az utolsó kortyot is az isteni nedűből és felállt. - Örülök, hogy találkoztunk. Este próbáltok?

- Úgy terveztük. Ha volna kedved...

- Ott leszek. Akkor... See you later - gagyogta a legszebb brit akcentusával. Briannek láthatóan nem tűnt fel a különbség.

- Viszlát este! - búcsúzott el, majd ismét minden figyelmét a dolgozatoknak szentelte, Lili pedig visszaindult a koleszba.

...

- Hú, de sza... Khm, rosszul festesz! - kiáltott fel üdvözlés gyanánt, mikor belépve a szobájukba, meglátta a másnaposan, savanyú arccal az ágyán ücsörgő szobatársát, a homlokán vizes borogatással.

- Sose bírtam a piát - nyögött fel amaz. Aztán jobban szemügyre vette Lilit. - Mondjuk, neked sincs okod panaszra... Merre jártál?

- Fel kellett hívnom valakit - felelte kitérően. - Utána beültem egy kávézóba, kicsit regenerálódni... Meg összefutottam Briannel. Este megint próbálnak, nincs kedved jönni?

- Ha! - kiáltott fel Amanda fájdalmas arccal, majd lehunyta a szemét. - Én innen sehova se megyek.. Most én leszek az, aki te voltál tegnap, jórészt egész nap. - Mikor felnézett, látta csak meg Lili elfelhősödött arcát, mire rögtön megbánta, amit mondott. - Úristen, én... Kérlek, ne haragudj, akkora egy bunkó vagyok!

- Semmi baj. - felelte Lili, aránylag higgadtan, mialatt letelepedett a maga fekhelyére. - Végül is, csak az igazat mondtad.

- Nem kell mindig mindent kimondani, ami igaz..

A vörösesszőke lány erre már csak a vállát vonogatta.

Pár percnyi kínos csend után Amanda bátortalanul megkérdezte:

- Nem kell válaszolnod, ha nagyon tapintatlan a kérdés, de.. Mi volt veled tegnap? Úgy értem...

- Tudom, mire gondolsz - biztosította a másik lány, majd kicsit elgondolkodott. - Hogy is mondjam - kezdett bele lassan, folyamatosan azon gondolkodva, hogy fogalmazza meg a mondandóját. - Néha - az utóbbi időben inkább gyakran -, vannak ilyen, rossz pillanataim. Ilyenkor csak azt érzem, hogy minden rossz és hiábavaló. Hogy értéktelen vagyok, felesleges ember, és mindenkinek csak jobb lenne, ha én nem léteznék..

- Ugye, tudod, hogy ez nem igaz? Lily, minden ember értékes! - szakította félbe Amanda aggodalmasan. Lili ezt mindig is közhelynek találta, de nem akarta megsérteni a másik lányt - és, klisé vagy sem, valahol mélyen hitt ebben a gondolatban.

- Tudom. De más tudni valamit, és más el is hinni.

Amanda szánakozva figyelte a másik lány arcát. Lili ellenben kicsit kellemetlenül érezte magát - ha jobban belegondolt, ez volt talán a legelső alkalom, hogy ennyire őszinte volt az érzéseit illetően. Alapból sose szeretett ilyen bensőséges dolgokat megosztani másokkal - a betegségét tekintve pedig különösen zárkózott volt. Gyengeségnek tekintette, aztán meg az is feszélyezte, hogy nincs konkrét oka a melankóliájának, emiatt meg úgy vélte, ok nélküli hiszti lenne beszélni róla valakinek. Így hát hallgatott róla - egészen mostanáig. És talán épp azért, mert idáig jórészt mindent magába fojtott, hatalmas megkönnyebbülést jelentett kiönteni a szívét valakinek.

- Nem szabad hagynod, hogy ezek a gondolatok uralkodjanak feletted. Tudom, csak nemrég ismerkedtünk meg, de szerintem nagyon is értékes ember vagy - jópofa és vicces. Ha akarod, majd én segítek neked, hogy túllépj ezen - ajánlotta fel kedvesen, mire Lili majdnem dobott egy hátast, majd érezte, hogy könnyes lesz a szeme. Hihetetlenül szép dolognak tartotta azt, hogy ilyen rövid ismeretség után valaki ilyen önzetlenül felajánlja a segítségét, és még csak viszonzást se vár cserébe.

Azt mondják, régebben se volt minden sokkal jobb - de azért bizonyos dolgok igen.

- Megteszem, ami rajtam áll - felelte, lopva megtörölve a szemét. - És köszönöm!

Ekkor ismét csend ereszkedett rájuk, de ezúttal koránt sem volt annyira feszélyezett, mint korábban.

- Hm.. Ha már az ilyen intim kérdéseknél tartunk, akkor mi van veled és Rogerrel? - dobta fel a labdát.

Azt hitte, a másik lány majd zavarba jön, de Amanda csak könnyeden legyintett erre.

- Semmi. Részegen kicsit flörtöltünk, de mikor rátért volna a dologra, lekoptattam. Annyira nem is tetszett nekem - nem az esetem.

- Pedig sokaknak bejön - jegyezte meg Lili; Amanda megforgatta a szemét.

- Tudom: angyali arc, szőke haj, tengerkék szem... Tipikus babaarcú szépfiú, aki azt hiszi, egy mosollyal mindent elérhet.

- Az a szomorú, hogy ez tényleg így van. Na jó, ha nem is mindent, de a legtöbb dolgot..

- Lehet - vonogatta a vállát a barna hajú lány. - Nekem ez nem jön be. Egyébként is, az volt az érzésem, hogy kettőnk közül te tetszel neki jobban - nézett fel Lilire egy félmosollyal, mire amaz kimeresztette a szemét.

- Nem hinném - legyintett tetetett könnyedséggel. - Különben is, te sokkal csinosabb vagy...

- Hagyd ezt! - szólt rá Amanda. - Nagyon is szép lány vagy, ha tudni akarod - és láttam, hogy nézett rád. Mindegy - dőlt hátra és félig lehunyta a szemét. - Gondoltam, szólok. Csak hogy tudd; és ha úgy alakul, akkor lépj valamit ez ügyben - már ha akarsz.

- Oké - hagyta rá Lili. Csak magában fűzte hozzá:

Biztosíthatlak, hogy nem fogok - úgy értem, oké, tényleg nagyon helyes, de basszus, az én időmben a nagyapám lehetne! Nincs apakomplexusom - se nagypapa-komplexusom!

Miután a másik lány zavaros, másnapos álomba zuhant, előkotorta a frissen felfedezett okos telefont.

Mikor rákeresett a Wifire, ez fogadta:

úristen@menny.hu

Azt a...

- Jaj, de nagyon humoros valaki! - dörmögte maga elé, mialatt rácsatlakozott.

Akkor kutakodjunk kicsit!

....

- Sziasztok! - köszöntötte a pincében tébláboló, három tagot aznap este - Freddie még nem volt ott. - Korán jöttem?

- Nem, Freddie késik - nyugtatta meg Brian. - Pedig általában mindig pontos.

- Na, azért volt már példa az ellenkezőjére! - szólt közbe Roger.

- Szerintem meg ne vesszünk össze ezen! - mondta a mindig higgadt Deacy.

- Leülhetek? - szólalt meg Lili is, mielőtt még túl messzire kalandoztak volna a megkezdett tárgytól.

- Ja, persze - húzódott arrébb a kanapén Brian és Roger is, hogy behuppanhasson közéjük.

Ajjaj, satuba fogtok? Rosszat sejtek...

Szerencsére ezt a pillanatot választotta ki Freddie arra, hogy berobogjon.

- Sziasztok, drágáim! Hogy vagy, Lily kedves? - nézett rá kedvesen mosolyogva, de cseppnyi aggodalommal a szemében - aznap másodjára hatódott meg majdnem. Szép dolognak tartotta, hogy, bár még alig ismerték egymást, az énekes mégis törődött azzal, mi van vele.

- Már legyűrtem a másnaposságot, szóval remekül - biztosította halovány, de szívből jövő mosollyal.

- Ennek igazán örülök.

- Kedves, hogy ezt mondod... Hm, tetszik a kabátod! - jegyezte meg gyorsan, hogy terelje a témát.

Egyébként tényleg tetszett neki - fényes, lila lakkdzseki volt, szegecsekkel kiverve, és egészen a férfi bokájáig ért. Kicsit stricis benyomást keltett, de Freddie-nek ez is jól állt.

- Ugye, hogy jó? - libbentette meg a kabát két szárát vigyorogva. - A Bibában vettem, leértékelve - valamiért senki se vette meg eddig...

- Nem is értem, miért - forgatta meg a szemét Roger. - Mellesleg késtél!

Lehet, jobb, ha hozzászoksz!

- Sajnálom, drágám, de jó okom volt rá; és ha hagyod, hogy elmondjam, te is megérted. A banda jövőjéről van szó. Csússz beljebb, hogy leülhessek! - szólt oda Fred a kanapé szélére szorult Deacynek.

- Elmenjek? Ha bizalmas ügyről van szó... - ajánlotta fel Lili, bár nem szívesen; csak a szülei által alaposan belévert udvariasság késztette erre - hallani akarta, miről van szó, függetlenül attól, hogy már sejtette, mi következik.

- Maradj csak, szívem, engem nem zavarsz! És titeket? - nézett a férfi a többiekre; egy egyöntetű fejrázás után folytatta: - Akkor ezt túltárgyaltuk! A helyzet a következő: emlékeztek még Louise Austinra? - címezte a kérdést Briannek és Rognak.

Hogyne emlékeznének! Még a Smile idején dolgoztak vele együtt - idézte fel magában Lili a Wikipédiát.

- Persze. Miért, mi van vele? - firtatta Brian.

- Elcseppentett nekem egy kis információt: nemrég nyílt egy új stúdió, a De Lane Lea-hez tartozik, és együtteseket keresnek, hogy teszteljék a hangfelvételt. Szerintem már sejtitek, mire akarok kilyukadni...

- Demót vehetnénk fel - szólalt meg Deacy.

- Pontosan! És, ha szerencsénk van, talán sikerül beleolvadnunk a zenei élet krémjébe, és egy szép napon felfedeznek. Akkor hogy legyen, drágáim? Csináljuk?

- Még szép! - vágták rá mindhárman és olyan aranyosan lelkesek voltak, hogy Lili jobb híján csak némán mosolygott magában.

Aztán egyszer csak felfigyelt valamire.

- Az a szegény kamera mit vétett, hogy a sarokba vágtátok? - mutatott rá. A fiúk erre visszatértek a fellegváraikból, ahova az újonnan érkezett hír hatására távoztak és ismét két lábon a földön jártak.

- Um.. Az enyém. De nem nagyon értek hozzá - szólt Brian, kicsit szégyenlősen, lesütött szemmel. Lili ezen megint csak vigyorogni tudott, aranyosnak találta a másik zavarát.

- Pedig téged érdekel a fotográfia, meg az ilyesmi, nem? - csúszott ki a száján, mielőtt jobban átgondolhatta volna, mit is mond.

Brian meglepetten nézett fel rá.

- De igen, de te ezt honnan tudod?

Olvastam a Wikipédiát...

A lánynak még a szeme se rebbent - csak a szíve dobbant egy hatalmasat -, mialatt gondolkodás nélkül rávágta a választ:

- Hát te mondtad!

- Komolyan? - gondolkodott el egy percre a göndör hajú férfi. - Nem emlékszem rá. Mikor?

- Még tegnap este, a kocsmában - folytatta tovább a hazudozást. Teljesen hihetőnek hangzott; miután majd' az egész kamaszkorát áthazudozta, már olyan profi szinten ment neki, hogy nem is kellett sokat agyalnia azon, mikor mit mondjon. Csak úgy jött. Egy idő után pedig még csak lelkiismeret furdalása sem volt.

Nem mintha jelen pillanatban lenne más választásom.

Briant is sikerült tökéletesen megtévesztenie.

- Lehet... Nem sokra emlékszem az este későbbi részéből.

- Hát, valamikor meg kellett említened. Máskülönben honnan tudnám? Sajnos, még nem fejlesztettem ki a gondolatolvasás képességét, de dolgozom az ügyön - mondta a lány, és mialatt a négy fiú halk nevetéssel díjazta a humorát, a kamerához lépett és felemelte. Apró fintorral vette szemügyre; használt már ilyesmit, holott az ő idejében ez az elavultabbnál is elavultabbnak számított - de a tanára úgy volt vele, érdemes megtapasztalni a régebbi idők technikai eszközeit is.

A jó kis VHS! Imádni való; beletekerni nem lehetett, cserébe viszont minden lejátszásnál folyamatosan kopott a szalag.

- Nem rossz kis kamera - mérte fel elismerően; a márka, amelyik kiadta, egész meggyőző volt.

- Tényleg, drágám, mondtad, hogy filmkészítést tanulsz! Nem csinálnál rólunk egy felvételt, amíg játszunk? - vetette fel Freddie, Lili meg majdnem elalélt örömében.

- Dehogynem! - vágta rá habozás nélkül, széles vigyorral; rég nem tapasztalt érzés lett rajta úrrá: az izgalom.

A mosoly akkor olvadt le az arcáról, amikor belekezdtek a fiúk a legelső számba - mintha csak akaratlanul is, de neki címezték volna.

Liar...

Egy pillanatra egészen elkámpicsorodott - Freddie rávillanó szeméből pedig arra következtetett, hogy ez az énekesnek is feltűnt -, de hamarosan olyannyira belefeledkezett mind ő, mind a banda a zenébe, hogy csak akkor eszméltek fel, mikor a lány szólt, megtelt a szalag.

- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét Roger.

- Mi az, hogy ennyi? Ez egy óra, kereken! - világosította fel a lány.

- Már egy órája játszunk? Fel se tűnt - jegyezte meg Brian.

- Szerintem is csak úgy szaladt az idő. Le tudjuk ezt játszani valahol? - vette elő a szalagot Lili.

- A közös helyiségben - vágta rá Brian.

A késői időpontra való tekintettel nem sokan lézengtek arra, így zavartalanul megnézhették a felvett anyagot.

- Atyaég, Rog! Te mindig ilyen fintorokat vágsz, miközben dobolsz? - csipkelődött Freddie a mozizás közben.

A szőkét se kellett félteni.

- Ilyen csípőmozgással, mint a tiéd, inkább meg sem szólalnék - dobta vissza a labdát. A többiek pálya széléről figyelték az adok-kapokot.

- Mindig ilyenek? - faggatta halkan Lili Johnékat.

- Aha, legtöbbször. De ne tévesszen meg a látszat, igazából a legjobb barátok - bizonygatta Brian.

- Á, én elhiszem! Aztán meg, egész aranyosak - mint két kisgyerek.

- Vagy mint egy öreg házaspár - fűzte hozzá John. Ezen egy pillanatra lefagytak, majd kitört belőlük a nevetés - erre még a két civakodó fél is felfigyelt.

- Mi olyan vicces? - kérdezte gyanakodva Rog, mintha csak sejtette volna, hogy az ő kárukra nevetnek.

- Semmi! - vágták rá mindhárman egyszerre, majd erre összenéztek és cinkosan ismét összemosolyogtak. Freddie-ék inkább már nem is feszegették a dolgot.

Miután végignézték az anyagot és elköszöntek egymástól, Lily is elindult hazafelé - ám egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki a nevén szólítja.

- Nem bánod, ha elkísérlek, drágám? - csapódott mellé Freddie; a lány megrázta a fejét.

- Nem, dehogyis!

Egy darabig némán lépkedtek egymás mellett; végül a férfi törte meg a csendet.

- Láttam, hogy mikor elkezdtük a felvételt, hirtelen megint nagyon elkámpicsorodtál; mi járt a fejedben?

- Hm... Csak az a dal, a Liar... Picit elgondolkodtatott.

- Éspedig...?

- Az vagyok - bukott ki belőle. - Egy hazug!

Freddie hirtelen megállította és a szemébe nézett.

- Mind hazudunk, drágám - mondta nagyon komolyan. - A kérdés csak az, miért csinálod. Hogy van-e más választásod - mert vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem mondhatjuk az igazat.

- Nem volt - felelte csendesen a lány. - Az esetek többségében... Nem volt.

- Akkor ne edd már magad rajta! Ami megtörtént, az megtörtént, nem tudsz változtatni rajta. De azért remélem, nem hazudsz állandóan - például mikor azt mondtad, tetszik a kabátom..

Lili erre felnevetett.

- Nem, azt komolyan gondoltam, tényleg tetszik!

- Helyes! Mint mondtam, mind hazudunk, ki többet, ki kevesebbet, de ha az igazán fontos dolgokban őszinte vagy, mind magaddal, mind másokkal szemben, akkor azt hiszem, nem is számít, ha előtte nem mindig csak az igazat mondtad.

- Kösz, Freddie! - mosolygott fel hálásan. Ezzel együtt ismét új erővel töltődött fel.

Megteszem, ami rajtam áll. Meg foglak menteni!