A jó doktor - Semmelweis (2023)

 

  

- A természet így alkotta meg a nőt: az a dolgunk, hogy szüljünk, ha kell, az életünk árán is.

- És ha mégsem ez a természet rendje? 

 

Semmelweis Ignác 1818-ban született, és rendkívül fiatalon, mindössze 47 évesen hunyt el, a döblingi elmegyógyintézetben. A hátramaradt információk alapján az intézetben méltatlanul bántak vele, az ápolók gyakran bántalmazták fizikálisan, emiatt vesztette alig életét két héttel a bekerülése után. Halálának pontos körülményeit a mai napig homály fedi: egyes feltételezések szerint csellel utaltatták be, mivel az akkori orvostársadalom tökéletesen ellene volt, olyannyira nem akarták elfogadni azt, amit Semmelweis hirdetett: akaratlanul ugyan, de ők okozzák a betegeik halálát, a nem megfelelő kézmosás és fertőtlenítés következtében. Életében sosem érhette el azt a megbecsülést, ami kijárt volna neki, noha felfedezésének hála jelentős mértékben csökkent a gyermekágyi lázban elhunyt anyák és gyermekek száma: nem véletlenül szokás úgy emlegetni, mint az anyák megmentőjét. Életét és munkásságát korábban több játék-és dokumentumfilm is feldolgozta már: ezúttal Koltai Lajos alkotása mutatja be a fiatal és a betegeiért bármire képes orvos szélmalom küzdelmét.

A történet 1847-ben veszi kezdetét, Bécsben: egy fiatal osztrák nővér, Emma (Nagy Katica) távozni kényszerül a bábaképzőből, ahol addig dolgozott és egy szülészeti klinikán jelentkezik állásra, amit el is nyer: a temperamentumos és mogorva tanársegéd, Semmelweis Ignác (Vecsei H. Miklós) segédje, egyben jobbkeze lesz, akinek rosszkedvét tovább fokozza az, amint egyre több nő kap el egy rejtélyes kórt a szülést követően, majd halálozik el. A szám folyamatosan növekszik, de Semmelweisen kívül a klinika egyik orvosa sem veszi túlságosan komolyan a tragikus eseteket, így a fiatal és elhivatott orvos Emma segítségével - aki korábban megemlítette, hogy a bábaképzőben közel sem halt meg annyi nő, mint a klinikán -, kezd el kutatni az okok után, hogy ezzel elejét vegye a további haláleseteknek.

A film első és talán legfontosabb pozitívuma rögtön a történetvezetésnél érhető tetten: szinte sosem ül le a cselekmény és nem húzzák az időt felesleges jelenetekkel sem: feszes, érdekfeszítő, jól felépített. Mint egy izgalmas krimiben - és akár ebbe a műfajba is besorolható a film, hiszen végeredményben, egy nyomozás részleteit mutatja be -, apránként, tapogatózva haladnak előre a karakterek, a néző pedig, bár ő maga már tudja a megoldást, velük együtt izgul, tesz fel kérdéseket és keresi rájuk a választ, egészen addig, míg ki nem rajzolódik a teljes kép: és ami, a végeredményt tekintve, egyáltalán nem katartikus, sokkal inkább tragikus. A felfedezést követően ugyanis a jó doktor kénytelen szembenézni azzal, hogy, ha tudtán kívül is, de ő is felelős a betegei haláláért, ez pedig minden, csak nem felemelő. 

Ennek köszönhető az is, ahogy a klinika többi, addig klisésen "gonosznak" ható, bécsi orvosa - élükön Klein professzorral (Gálffi László) -, kapnak némi mélységet is, és többek lesznek, mint papírmasé antagonisták, akik csak azért tesznek folyamatosan keresztbe szegény főhősnek, mert nincs jobb dolguk. Azzal szembenézni, hogy bármennyire nem akarták, de emberek tucatjai, ha nem százai haltak meg miattuk, teher: könnyebb struccpolitikát folytatva homokba dugni a fejet, és elhitetni magukkal, csak a bugris Semmelweis kombinál, egyszerű járvány az egész, amiért senki sem felelős. Nem menti fel őket, de színesebbé teszi a karaktereket, és emberibbé válnak tőle.

A színészi játékra - pár kivételtől eltekintve -, sem lehet panasz: a főhőst alakító Vecsei H. Miklós szenvedélyes alakítást nyújt, mialatt a kezdetben zárkózott és goromba doktor álcája mögül elő-előbukkan, a végén pedig teljes valójában lép elő az érző ember. Mellette nagyon erőteljesnek hat még Gálffi László Klein professzor szerepében, akinek karaktere sokáig az őrületbe kergeti a főszereplőt, és vele együtt a nézőt is, a teljes tagadásával az elhalálozásokat illetően, ami már az ostobaság határát súrolja. Az ő esetében fordulópontot jelent az, amikor feltárul a tragikus családi múltja, és ezzel az egész szereplő átértékelődik: nem egy, a hatalmát a végletekig megtartani akaró figuráról van szó, hanem egy megtört emberről, aki valamikor nagy álmokat dédelgetett, ma már viszont csupán a legutolsó szalmaszálba akar kapaszkodni, elhitetve magával: nem ő a felelős a régen elszenvedett traumáiért. Természetesen, magyar filmről lévén szó, nem hiányozhat a színészgárdából Elek Ferenc (Jakob Kolletschka) sem: bár mellékszereplőt, Semmelweis egyik barátját és kollégáját játssza, a karaktere mégis fontos szerepet tölt be a cselekmény előrehaladásában, és a felismerés bekövetkeztében, noha szegényt továbbra sem engedik kibújni a pufi, komikus szereplő archetípusából.

 A korhű díszletek és kosztümök is remekül hozzájárulnak a film atmoszférájához, különösképpen egy báli jelenetben. A színhasználatnál általában a sötét, komor árnyalatok a jellemzők, míg a klinika esetében az egész belső nagyon világos és steril - ami, a probléma forrását figyelembe véve, némileg ironikusnak hat -, ennek ellenére az egész teret áthatja valami néma, láthatatlan fenyegetés. Ennek köszönhetően a klinika a kezdetektől fogva inkább hat kriptának, mintsem kórháznak, és a történetet tekintve nem lehet ezt nem szándékos húzásnak tekinteni: ide az emberek nem azért térnek be, hogy életet adjanak vagy meggyógyuljanak, hanem hogy meghaljanak. 

 A zenehasználat, a melankolikus, lassú, gyászzenének is beillő dallammal, ugyancsak telitalálatnak bizonyult: hibaként egyedül az róható fel ezzel kapcsolatban, hogy túlzásba estek a felhasználásával, így egy idő után óhatatlanul is csömöre lesz tőle a nézőnek. Ahogy a film végén még egyszer, utoljára felcsendül, már-már örül, hogy itt a befejezés, és nem kell tovább hallgatnia.

 

Az abszolút élvezetesre sikeredett és szépen elkészített mű azonban nem mentes a hibáktól és klisés elemektől sem: ezek egyike a meglehetősen erőltetett, és - sok szempontból - szükségtelen szerelmi szál, Semmelweis és csinos szárnysegédje, Emma között, aki, ugyancsak egy csontra járatott csavar következtében, titokban és kényszer hatására, egy ideig Semmelweis ellen dolgozik. A két karakter közötti kémián nem sokat segít Nagy Katica sótlan alakítása sem, aki a játékidő legnagyobb részében világfájdalmas arccal, könnyben úszó szemekkel és elnyílt szájjal mered maga elé: nehéz eldönteni, a színészi repertoárja merült ki ennyiben, vagy a karaktere ilyen végletekig bamba.

 Meglehetősen klisés megoldásnak hat az is, ahogy a főszereplő - rálépve ezzel a Dr. House óta  jól kitaposott ösvényre - a magának való, harapós, meg nem értett zseni képében jelenik meg, akinek természetesen legbelül vannak érzései: sőt, a betegeiért a szó legszorosabb értelmében a tűzbe is menne, melynek jutalmaként a végén majdhogynem dicsfénybe vonják és szentté avatják. Győz a főszereplő, a szakmájában és magánéletében egyaránt, ennek ellenére - és meglehet, ez is egy szándékos húzás -, a cukorszirupos megoldás ellenére a lezárás nem katartikus, sokkal inkább hagy keserű szájízt maga után. Meglehet, azért, mert ennyi év elteltével is kompenzálni akarnak mindazért, amin Semmelweis a maga idejében keresztülment, utólagosan is megadják neki a vásznon azt, amit a maga idejében sosem kapott meg. A dolog fanyar mellékízét azonban az szolgáltatja, hogy ezzel már rég elkéstek: semennyi gyönyörű film és pátoszos nagyjelenet nem fog tudni változtatni azon, ahogy még életében elbántak vele, és végül milyen fiatalon, méltánytalan körülmények között hunyt el az, akit teljes joggal emlegetnek úgy ma is, mint az anyák megmentőjét.

 

Összefoglalva tehát, minden hibája ellenére, a 2023-as Semmelweis egy teljes mértékben élvezhető és tisztességesen elkészített film, amelyre megéri rááldozni két órát és a mozijegy árát. Ha néhol túlzásokba esve is, de méltóképpen állít emléket egy olyan embernek, kinek felfedezésének hála a későbbiekben anyák és gyermekek tucatjai menekültek meg a biztos haláltól: a jó doktor érdemei a mai napig tiszteletet érdemelnek.

 

(Via: Wikipedia.org, Youtube)