Más(kor)/ Queen fanfiction/: Doing All Right

Másnap kóválygó fejjel ébredt és egy röpke pillanatra teljesen elfelejtette, mi történt az előző napon; azt hitte, szokás szerint, most is odahaza, az ágyában érte a reggel - így a legelső gondolata kapásból az volt:

- A fenébe, megint felébredtem!

Aztán sikerült kipislognia a csipát a szeméből és frászt kapnia az idegen helyiség láttán; egészen addig, míg minden eszébe nem jutott, az érvágástól kezdve az egy személyes, rögtönzött Queen-koncertig.

Tehát akkor nem csak álom volt - tényleg itt vagyok, 1971-ben!

És most mi legyen? Hogy mentsem meg őt? Egyáltalán meg tudom ezt tenni, vagy mi legyen?

Nem talált választ a kérdéseire.

Álmoskásan felsóhajtott, majd fáradtan beletúrt a hajába. Ezt rá két másodpercre kegyetlenül megbánta - az esőben elázott, majd összetapadt hajába csodálatosan beleragadt a keze és csak nagy erőfeszítések, sziszegések, nyöszörgések és persze, jó pár kitépett hajszál árán sikerült nagy nehezen kiszabadítania az ujjait - előbb körbenézett, van-e egy kuka a közelben, végül mégis inkább orvul a földre szórta a tincseit. Úgy gondolta, ahol Brian May egyszer felbukkan, ott jó eséllyel otthagyja egy maroknyi haját is; ezek után az ő DNS is bőségesen elfér itt.

A karórájára pillantva megállapította, hogy fél kilenc is elmúlt már; lassan akár el is indulhat vissza, a kollégiumába.

Furcsa érzés volt, hogy már így tudott gondolni rá: az én kollégiumom. Mintha ténylegesen idetartozna, vagy mi...

Haladjunk sorjában: most szépen elmész a kolleszba, berendezkedsz, és a többi. Aztán felhívod azt a Túlvilági gyökeret, hátha ma reggel bőbeszédűbb lesz. Aztán majd meglátjuk a többit.

Biccentett egyet maga elé, mintegy megerősítve a gondolatait, és felállt.

Fintorogva nézett végig magán: a piros kartonruha foltos és gyűrött volt az esőtől, de messze túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy feltúrja a bőröndjét egy másik, tiszta gönc után - majd a kollégiumban rendbe szedi magát. Ha meg a szedett-vedett külseje miatt elutasítják a felvételét, akkor jól bepereli őket negatív diszkrimináció vádjával.

Ez a gondolat szélesen megmosolyogtatta. Furcsa érzés volt mosolyogni - régen nem tette már meg ezt és miután jobban belegondolt, nem is emlékezett rá, mikor volt rá utoljára példa.

Egészen belesajdultak az arcizmai.

Mikor felfedezte az egyik székre felállított, neki címzett papírlapot, a háttérbe szorult ez a nem túl vidám gondolat.

A lap mellett egy kulcs hevert; az üzenet dióhéjban annyi volt, hogy zárja be az ajtót maga után, ha elmegy, a kulcsot meg hagyja a lábtörlő alatt. A levél írója valamiféle belső precizitás miatt a teljes nevét a sorok alá firkantotta: Brian May.

Na, te szépen velem jössz! - kapta fel, majd a bőröndjébe rejtette az üzenetet. - Elteszem emlékbe... Vagy pár év múlva, miután befutottak a srácok és én még mindig itt leszek, eladom jó pénzért!

- Á, te még itt vagy? - riasztotta fel a kérdés. Brian állt az ajtóban, a haja még bozontosabb volt, mint egyébként, a szeme alatt méretes karikák... Úgy festett, mint aki fél éjszaka ébren volt.

- Neked is jó reggelt! Igen, csak nemrég ébredtem fel, de már itt sem vagyok - felelte Lili zavartan, pár hamvában holt kísérletet téve arra, hogy valamivel emberibb külsőt varázsoljon magának és kevésbé fessen úgy, mint egy ápolatlan parasztlány, vagy még inkább úgy, mint egy csöves hajléktalan - végül fel is adta. Nem mintha számítana és a gitáros sem éppen úgy festett, mint akit a skatulyából húztak ki.

- Miattam nem kell sietned - vont vállat Brian.

- Jól vagy? Sza... Hm, nem nézel ki valami jól - finomított a mondandóján az utolsó pillanatban.

A férfi erre legyintett egyet.

- Fél éjszaka nem aludtam a szakdolgozatom miatt, és így se haladtam vele valami sokat... Lassan kezdek letenni róla - dőlt neki az ajtófélfának.

- Hm. - Lili ekkor felidézte magában a Wikipédiát: végül Brian ténylegesen félretette a szakdolgozatát, helyette inkább a bandára irányította minden figyelmét...

Oda se neki, Brian: majd 2007-ben meglesz az a doktori!

- Mi akadályoz benne? - tette a tudatlant. Azért szívesen megnézte volna, milyen képet vágna a másik, ha közölné vele, hogy a jövőből érkezett, majd, mintegy mellékesen, elmesélné neki a teljes életét.

- Egyre több időmet veszi el a banda - már amikor épp nem dolgozom. A három együtt kicsit sok... De nem panaszkodom, vagy ilyesmi - tette hozzá gyorsan, szégyenlősen elkapva a fejét. Lili elfojtott egy mosolyt: milyen aranyos!

- Ha nem bírod, ne erőltesd: egyébként szerintem voltatok annyira jók, hogy érdemes bele időt feccölni. De ez csak személyes vélemény - mondta, sunyin vigyorogva magában, fel-alá billegve a sarkán.

- Ez kedves tőled. Köszönöm a többiek nevében is.

- Igazán nincs mit. De most már mennem kell - emelte fel a bőröndjét. Brian félreállt a bejáratból, hogy kiengedje. - Köszönöm, hogy meghúzhattam magam itt éjszakára. Nagyon sértő lenne, ha adnék ezért cserébe egy fontot?

- Kimondhatatlanul sértő lenne: eszedbe ne jusson! Nem került semmibe és szívesen segítettem. Tartsd meg a pénzed!

- Ahogy gondolod - Mikor ellépett mellette és már épp elindult volna felfelé, a férfi utánaszólt:

- Az este a szokott időben, nyolctól próbálunk. Ha van kedved, gyere el nyugodtan!

- Ó! - jött egy pillanatra zavarba, majd gyorsan összekapta magát. - Köszönöm, úgy lesz!

Ingyen koncertet nem hagyunk ki! Pár év múlva sokba fog kerülni.

- Akkor este találkozunk, Ayleen!

- Lily - javította ki automatikusan. - Mindenki így hív, szóval...

- Ó. Oké. Lily.

- Viszlát később, Brian! - intett búcsút, majd távozott.

....

Végre-valahára sikerült birtokba vennie a diák-szállóbeli szobáját.

Miután az utcára ért és elindult tetszőleges irányba, rájött, hogy halványlila segédfogalma sincs, merre kell mennie. Magyarán rohadtul eltévedt, olyannyira, hogy még az éjszakai szálláshelyéhez sem talált már vissza.

Tipikus Lili-féle szerencse.

Majd' félórába telt, mire összefutott valakivel, aki útba igazította, ezután még további háromnegyedbe, hogy elgyalogoljon a kollégiumig. Fortuna ezután végre rámosolygott, vagy legalábbis vágott felé egy grimaszt, mert eztán csak aláírt pár iratot, majd megkapta a szobakulcsát.

A szobába érve a bőröndjét a földre dobva, magát az ágyon végigterítve vett egy mély lélegzetet.

Akkor most zuhany, hajmosás, ruhacsere! Csináljunk embert belőlem, utána telefonhívás!

........

- Nos, minden rendben ment? - fogadta a hívását a portás bácsi, mikor három kicsengés után végre felvette.

És még humora is van!

- A jó édes anyádat! - reagálta le Lili dühösen prüszkölve.

- Mit tehetek érted? - kérdezősködött tovább, ügyet sem vetve a lány hisztijére.

- Válaszokat akarok, most! - emelte meg kicsit a hangját Lili. - Mit kell tennem pontosan? Hogyan akadályozzam meg Freddie halálát?

- Azt, hogy mit teszel és mikor, rajtad áll. Nem áll módomban befolyásolni téged, vagy tanácsokkal szolgálni.

- De meg kell mentenem őt, nem?

- Megpróbálhatod: most, életedben először meg kell próbálnod a magad lábára állni, Lili, és küzdeni, ahelyett, hogy kapásból feladnád és a könnyebbik utat választanád. Innen egyébként sincs menekvés: nem fogsz tudni kárt tenni magadban, és nem mehetsz vissza, egészen addig, amíg rá nem jössz, mi volt a küldetésed valódi célja. Ennyi.

- És mégis hogy csináljam? Mondjam, hogy: A jövőből érkeztem, hogy megmentselek, baszki?! - csattant fel a lány, nem törődve vele, hogy az utcán járókelők furcsa arccal méregetik.

Mérhetetlenül dühösnek érezte magát: fájtak a másik szavai. Fájtak, mert pontosan tudta, hogy igaza van. Gyenge volt és labilis. Hagyta, hogy maga alá gyűrje a depressziója, egészen addig, amíg teljesen apatikussá nem vált. Tényleg könnyebb volt feladni mindent, mint harcolni. Világéletében gyűlölte a gyengeséget, és éppen ezért utálta saját magát is.

Egy gyenge szar vagy, lányom!

- Sajnálom - tette hozzá suttogva, nekidöntve a fejét a készüléknek. - Nem... Nem kellett volna így kikelnem magamból. Tudom, hogy igaza van... Megteszem, ami rajtam áll- tette le a kagylót, majd lassan elindult vissza, a kollégiumba.

Félúton járt már, mire észrevette, hogy sír.

...

Felpuffadt arccal lépett be a szobájába, ahol egy másik lány pakolta ki épp a maga holmijait, a saját térfelén - vele egyidős, alacsony, vékony lány volt, mandulavágású szemekkel és hegyes kis orral, barna haja hosszú fonatban verdeste a hátát. Csinos, barátságos arca volt.

Mikor felnézett rá, látta, hogy kicsit kikerekednek a szemei. Nem hibáztatta érte, sejtette, hogy festhet.

- Ó, szi...szia! - köszöntötte zavartan. - Amanda Turner, nagyon örvendek - nyújtott felé a karját.

- Lily Shadow - kurtította le kapásból újonnan kapott nevét viszonzásul.

Egy rövid kézfogást követően a másik lány finoman faggatózni kezdett.

- Minden rendben van?

- Persze, csak allergia - törölte meg az arcát. - Nem kell aggódnod miattam, jól vagyok.

Egész hihetően hangzott; az előző életében is annyit hazudozott arról, hogy semmi baja, hogy már-már maga is elhitte.

Amanda ezt elfogadta.

Mialatt mindketten berendezkedtek a maguk térfelében, kiderült, hogy a barna hajú lány igencsak szeret beszélni - időnként beszúrt egy-egy kérdést is, de többnyire elvolt az egyoldalú kommunikációval is.

Jól megleszünk!

Amanda szeretett beszélni, Lili szeretett hallgatni - úgy vélte, ez egy gyönyörű barátság kezdete.

....

- Szóval fotográfia? - nézett felé elgondolkodva Amanda később, estefelé - miután kicsomagoltak, a másik lány elköszönt, mint mondta, ügyet intézni megy, az egyetemmel kapcsolatban; ezalatt Lili arra szánta a napját, hogy egy papírra leírja, ami az interneten olvasottakból megragadt a Queen és Freddie életéből. Próbálta kitalálni, mi legyen a következő lépése.

Nem jutott valami sokra. Aztán visszaért a szobatársa és az ágyukra heveredve, egymással szemben folytatták a megkezdett beszélgetést.

Amanda korábban már kifaggatta őt a családjáról és arról, honnan érkezett. Ezekre légből kapott mesékkel állt elő, bár nem is kellett olyan nagyokat hazudnia: azt állította ugyanis, hogy cserediákként érkezett egy másik országból - és ez nagy vonalakban igaz is volt, habár azt már nem tette hozzá, hogy egy másik időből is érkezett -, a családja is ott él, de nem tartja velük a kapcsolatot, az okokba inkább nem menne bele - és ez sem volt teljes hazugság. A szülei ugyanis ez idő tájt már éltek, bár még nagyon kicsi gyerekek voltak. Egy pillanatra felötlött benne, milyen lenne elmenni és találkozni velük.

- És filmkészítés - egészítette ki.

- Érdekes választás. Miért pont ezek?

- Ezek érdekeltek mindig is. Úgy értem, szerinted nincs valami szép abban, ahogy megörökítesz valamit az örökkévalóságnak? - Egy percre egészen álmodozóvá vált a hangja, ami meglepte; rég volt, hogy ilyen lelkesedéssel beszélt a céljairól. Hogy ilyen lelkesedéssel beszélt akármiről.

- Van benne valami - ismerte el Amanda, a füle mögé tűrve egy tincsét.

- Hozzád viszont nagyon passzol a riporteri szakma; remekül kifaggattál és beszélni is szeretsz - jegyezte meg Lili cinikusan, de szerencsére a másik lány nem vette sértésnek a szobatársa csípős humorát, inkább jót nevetett rajta.

- Ez igaz, de arra azért majd ügyelnem kell, hogy ne beszéljek többet, mint a kiszemelt alany - jegyezte meg vidáman. A mosolya ragadósnak bizonyult, Lili akaratlanul is visszavigyorgott.

Ha tudtam volna, hogy az időutazás hatásos kúra a depresszióra, akkor a fotográfia és film helyett inkább az asztrofizikába vetem bele magam és építek egy időgépet!

- Ó, a kánya! - csúszott ki a száján, amikor az órájára pillantott. Fél nyolcon álltak a mutatók.

- Baj van?

- Á, nem, dehogy, csak... - magyarázta, miközben felpattant az ágyáról. - Tegnap megismerkedtem néhány sráccal, akik egy bandában játszanak és hívtak, hogy ma este menjek vissza, nyolctól próbálnak...

- Ó. Értem. Akkor menj csak és... Jó szórakozást! - mondta Amanda zavartan, olyan magányos, elhagyott, szomorú kiskutya szemeket meresztve rá, hogy Lili szíve majd meghasadt.

Remélhetőleg nem bánják majd, ha őt is viszem... Inkább örüljenek, hogy biztosítom a közönséget, és mivel még nincsenek okos telefonok, nem tudok odaszólni előre, baj lenne-e, ha plusz egy fővel érkezem.

- Ha gondolod, gyere velem nyugodtan - ajánlotta fel, mire Amanda arca egyből felragyogott. Lili ezúttal is viszonozta a mosolyát.

....

- Kop-kop! - kopácsolt fél órával később, pontban nyolckor, a pince ajtaján; odabentről már ilyen-olyan dallamfoszlányok hallatszottak ki, ergo vagy a film hazudott, vagy Freddie csak később vette fel azt a szokását, hogy állandóan elkésett.

- Gyere be! - szóltak ki odabentről, mire eleget tettek az utasításnak. A fiúk már mondhatni közvetlenül fogadták Lilit, majd egy kíváncsi pillantást vetettek a mellette álló, barna hajú lányra, aki azonban egy cseppet sem zavartatta magát.

- Helló mindenkinek! - intett körbe Lili fesztelenül, majd újdonsült barátjára mutatott. - Ő itt a szobatársam, Amanda Turner - remélem, nem baj, hogy őt is magammal hoztam, de nem akartam magára hagyni a szobánk sötét magányában.

Hárman - John, Freddie és Brian -, csak mosolyogva legyintettek, jelezve, hogy semmi probléma, Roger ellenben kereken kijelentette:

- Dehogy baj! - mialatt már a lány mérte fel tetőtől-talpig. Lili elfojtott magában egy nyögést.

Roger, kérlek, ne dugd meg a szobatársam! A jelenlegi formádat tekintve nem lenne hosszú életű a dolog, és nincs kedvem esténként majd azt hallgatni, ahogy téged szid!

Miután mindenki bemutatkozott Amandának, sokat nem beszélgettek: a fiúk próbáltak, mint mondták, a rá következő nap lesz egy fellépésük egy szemeszternyitó, egyetemi bulin, amire mintegy mellékesen őket is meghívták. Lili egy pillanatra habozott, de Amanda kapásból rávágta, hogy ott lesznek, mire a vörösesszőke lány vállat vont és megadta magát.

- Utána esetleg beülhetnénk valahová, kicsit jobban megismerni egymást - méregette őket sokatmondóan a szőke dobos, mire Lili alig láthatóan megforgatta a szemét, de inkább nem mondott semmit, helyette Freddie-re nézett a szeme sarkából.

Készülj, Freddie: holnap absztinenst csinálok belőled!

Csak még azt nem tudom, hogyan...

....

Mikor reggel felébredt, már tudta, hogy pocsék napnak néz elébe. A jól ismert, életbe belefáradt, minden értelmetlen érzés kerítette hatalmába: legszívesebben a fejére húzta volna a takarót és ki sem mozdult volna alóla többet.

Kis habozás után, pontosan ezt tette. Amanda faggatózását figyelmen kívül hagyta, vagy elterelte egy "Fáradt vagyok, hagyj békén!" mormogással. A másik lány egy ideig próbálkozott, aztán végül megfogadta a tanácsát: békén hagyta őt.

Egészen kora estéig, amikor a vállát rázogatva szólt neki, hogy ideje készülődniük a bulira.

- Nem megyek - felelte Lili, röviden és velősen. Nem volt kedve semmihez sem; úgy érezte, még ahhoz sincs elég ereje és motivációja, hogy lélegezzen, nemhogy még bulizni menjen. Érteni vélte, miért is kezdtek elmaradozni mellőle a barátai; mégis, kinek van kedve egy állandóan búvalbaszott, magába fordult lányt pátyolgatni folyamatosan?

Jó úton járt afelé, hogy most ismét elkövesse azokat a hibákat, amiket a valódi életében már megtett: de nem tudta érdekelni. Semmi sem tudta érdekelni.

- Lily, a fiúk meghívtak, és mi megígértük, hogy megyünk.

- Nem hiszem, hogy hiányolni fognak; lesz ott elég ember.

- Ne csináld már, biztos jó lesz!

- Kérlek, hagyj nekem békét! - sóhajtott fel, majd belefúrta a párnájába az arcát.

Egy kis időre el is hitte, hogy a másik lány eleget tesz a kérésének és leszáll róla, főleg, mikor azt hallotta, hogy csukódik az ajtó. Aztán negyed órával később ismét kivágódott és belépett rajta valaki - jobban mondva valakik és az egyikük nem sokat habozott: kertelés nélkül az ágyhoz lépett és lerántotta róla a takarót.

- Anyád! - csattant fel Lili gondolkodás nélkül, majd mogorva képpel felült.

- Neked is csodaszép estét, drágám! Miért vagy ilyen morcos? És mit hallok: mi az, hogy nem jössz el a buliba? - meredt rá vádlón Freddie, csípőre tett kézzel. A lány fáradtan felsóhajtott.

- Freddie... Értsd meg, nincs most ehhez kedvem... Majd legközelebb...

- Rossz válasz. Most pedig kelj fel és irány a zuhany! Addig mi - kacsintott össze Amandával -, kiválasztjuk, mit vegyél fel. Rajta!

- Freddie, kérlek, nem megy... - A szőke lány már majdnem sírt.

- Ne akarj könnyekkel meghatni, édes szívem! Brian említette, hogy jónak tartasz minket. Egyetértek veled: szerintem is kibaszott nagyok vagyunk és egyszer még nagyobbak leszünk, úgyhogy hallani nem akarok arról, hogy kihagyod egy fellépésünket! Mozgás! Ha nem indulsz el magadtól, hozok egy vödör vizet és nyakon öntelek vele!

- Lily, nem kis munkámba és ügyességembe tellett, hogy becsempésszem ide Freddie-t, szóval kérlek, ne akard, hogy az erőfeszítéseim pocsékba menjenek! Kérlek! - vetette rá ismét Amanda azokat a könyörgő kutyaszemeket. Lili sok mindent el tudott viselni, de azt nem, ha valaki, bárki, ilyen szemekkel meredt rá: akarva, akaratlanul is megadta magát nekik, amellett Freddie se úgy festett, mint aki feladná és hagyná őt tovább tespedni az önsajnálatban.

Rájött, hogy ezt a csatát bizony elvesztette.

- Megyek - egyezett bele, nem túl nagy lelkesedéssel.

- Ez bölcs döntés, szívem.

Egy frissítő zuhany után valamivel már emberibbnek érezte magát, de jórészt ezután is csak hagyta, hogy a másik kettő úgy rángassa, ahogy akarja. Vita nélkül vette fel az általuk kikészített ruhát - zöld, rövid ujjú darab volt, tipikus 70-es évek stílusban, bulikra tervezve - úgy fest, aki a bőröndjét bepakolta, számított rá, hogy legalább egy koncertre el fog jutni. Utána azt is hagyta, hogy Freddie megcsinálja a haját és kisminkelje; amíg az arcán pepecselt, lement alfába, csak akkor riadt fel, mikor a férfi szólt, hogy elkészült, indulhatnak.

A tükörbe nézve ledöbbent.

Sosem tartotta magát különösebben szépnek, de ahogy most a meglátta a tükörképét... Az arca sima volt és fényes, a szemét vékony fekete tusvonallal húzták ki, még jobban kiemelve ezzel a kék szemét. Pillái a spiráltól még hosszabbnak hatottak, végül pedig egy merész, de azért nem túl kihívó piros rúzs tette teljessé a képet.

Most, talán életében először, tényleg szépnek látta magát.

- Freddie, hát ez... Hú! - makogta összefüggéstelenül, de a másik azért így is megértette.

- Jó munkát végeztem, igaz? Gyönyörű vagy, drágám!

- Én sose tudtam magam így kisminkelni - fordult el végre a tükörtől. - Nem is tudom, mit mondjak.

- Majd később kifejezheted a háládat, édesem, de most már tényleg induljunk. Kezdődhet a buli!

..

A koncert jó volt - mármint tényleg jó. Persze, nyilván még kevésbé kiforrott, mint a későbbi időkben, amikről látott videókat az interneten, de azért a banda egyedi jellemzői már itt megmutatkoztak - például Freddie energikussága, a kommunikációja a közönséggel, vagy az a bizonyos, eltört mikrofontartó.

Mikor a színpadra léptek és játszani kezdtek, csak elvétve figyelt rájuk pár ember. Lili érezte is, hogy viszket a tenyere - elvégre ez a Queen, a jó Isten áldjon már meg titeket, becsüljétek meg magatokat és a kort, amibe születtetek, és inkább figyeljetek oda rájuk, ahelyett, hogy söröznétek, vagy a bögyös maca szoknyája alatt keresnétek a boldogságot!

Aztán jött Freddie és bebizonyította, hogy már akkor értett hozzá, hogy alakítson ki kapcsolatot a közönséggel. Ahogy haladt előre az este, egyre többen kezdtek el a bandára figyelni, amikor pedig a fiúk befejezték, a hangulat már a tetőponton volt - Lili és Amanda szorosan egymásba is kapaszkodtak, nehogy elszakítsa őket a csápoló tömeg.

Tényleg jól érezte magát, egészen felszabadult, és bár sok számot ismert, akadtak olyanok, amik annyira nem voltak ismerősek - a maga részéről a Queenből a kései nyolcvanas évek volt a kedvence, így hallgatni is inkább azt hallgatta. De akkor és ott a friss, zsenge időszak termései is abszolút megnyerték maguknak, egy szám különösen.

Yesterday my life was in ruin

Now today I know what I'm doing

Gotta feeling I should be doing all right

Doing all right...

Egészen könnybe lábadt tőle a szeme.

....

- Na, hogy tetszett, hölgyek? - kérdezte Roger, fogpaszta reklámot megszégyenítő vigyorral, amikor csatlakoztak hozzájuk a backstage mögötti parkolóban.

- Állati jó volt, nagyon tetszett! - vágta rá Lili lelkesen. - Egyszer még nagyon nagyok lesztek, srácok! - tette hozzá, az orra alatt somolyogva.

- Ezt jó hallani - és ezt jó látni - paskolta meg az arcát Freddie; mikor értetlenül rámeredt, elmagyarázta: - Hogy mosolyogsz, drágám.

Lili erre zavartan lesütötte a szemét és esküdni mert volna rá, hogy el is pirult, ám ekkor Roger közbevágott:

- A még jobb hír meg az, hogy az éjszakának messze nincs vége - akkor, van kedvetek beülni velünk valahova? - Hirtelen egészen idegesnek tűnt - de vajon miért?

- Persze! - vágta rá mindkettejük nevében Amanda, mielőtt Lili bármit is szólhatott volna. Nem mintha szándékában állt volna visszakozni.

Még terveim vannak ma estére.

....

A terve aztán a kukában landolt, mikor pár kör után azt érezte, teljesen elázott és Freddie-t is elvesztette szem elől. Az asztaluknál csak ő és Brian maradtak, aki egy fokkal talán józanabb volt, mint a lány. John még korábban hazament, a többiek pedig - Amanda, Roger, Freddie -, szépen elpárologtak mellőlük.

Jó darabig teljes némaságban ültek egymással szemben, amikor egyszer csak a lány felkapta a fejét, úgy meredve a fiúra, mintha most látná őt először.

- Hallod! - szólt oda neki, kicsit akadozva. - Imádom a hajad! Megfoghatom?

Brian erre totálisan zavarba jött.

- Öööö... Persze...

Roger pont ezt a pillanatot választotta ki, hogy ismét felbukkanjon mellettük - a kérdést és a rá adott választ sikerült elkapnia, mire furcsa pillantást vetett rájuk.

- Itt, nyilvánosan? És én még azt hittem, te vagy köztünk a visszafogott, Brian.

Lili értetlenül pislogott fel rá, az alkohol miatt nehezen forgó agyával, de aztán csak leesett neki a tantusz. Brian inkább nem is kommentálta a megjegyzést.

- Hülye - röhögött fel. - A hajára gondoltam - mondta, mialatt lassan felállt és átülve Brian mellé, könyékig elmerült a hajában. - Ah, annyira puha és selymes! Olyan, mint a madár tolla! - suttogta maga elé átszellemülten.

- Mennyit ittál? - tette fel a kérdést Rog.

- Honnan tudjam? - flegmázott Lili, majd ismét felnézett a szőkére. - Amúgy... A te hajad is olyan szép. A tiédet is megfoghatom?

A dobos erre már csak röhögött, de mivel ő maga sem volt színjózan, hagyta, hogy a lány összevissza túrja a haját.

- Kértek még egy kört? - kérdezte, miután Lili megunta a frizurája szétbarmolását.

- Persze! - Ugyan már meglehetősen részeg volt, de még messze nem annyira részeg, hogy nemet tudna mondani még egy kis alkoholra.

- Hm. - Brian részéről csupán ennyi válasz érkezett, de Roger ezt igennek vette.

Hamarosan még egy fokkal jobban eláztak és a dolgok, ha lehet, még inkább szétfolytak - olyannyira, hogy fel se tűnt nekik, mikor Rog ismét elpárolgott mellőlük. A helyére a szintúgy spicces Freddie érkezett: az énekest az a kép fogadta, ahogy Lili apró, pici tincsekbe fonja a gitáros haját, aki annyira szét volt már csapva, hogy nem is tiltakozott, csak apatikusan meredt maga elé.

- Hú, szép munka, édesem! - dicsérte meg a lányt Freddie, aki erre csak halkan kuncogott válaszul.

- Ha így hagyod éjszakára, reggelre még göndörebb lesz! - közölte Briannel, mint egy tudományost tényt. A férfi erre mormogott valamit, majd hirtelen felkapta a fejét, mint aki épp egy rossz álomból ébredt fel.

- Amúgy hol van Rog?

- Amúgy hol van Amanda? - kérdezte Lili is, körbefuttatva a szemét a helyiségen, hátha meglátja valahol a szobatársát.

Freddie nyerítve felnevetett.

- Az előbb láttam őket, amint félrevonulva kokettálnak, szóval lehet, már rég a férfi mosdóban dugnak!

- Ajaj, ez nem jó hír, akkor kivel megyek haza? - sóhajtott fel Lili. - Na mindegy. Azt hiszem, várok még egy kicsit, hátha kijózanodom.

Körülbelül egy órával később érezte, hogy az alkohol gőz valamelyest felszállt és talán képes lesz pofára esés nélkül visszakullogni a diákszállóra. Mikor búcsút intett Freddie-éknek, azok szinte észre sem vették - náluk még tartott a józanodás stádiuma.

Jobb híján vállat vont, majd lassan elindult hazafelé.

...

A szobájukban legnagyobb meglepetésére Amanda fogadta.

- Hát te mikor jöttél meg? - kérdezte köszönés gyanánt, mialatt elbotorkált az ágya felé.

- Nemrég, éreztem, hogy kezdek teljesen szétesni... De ahogy látom, te sem panaszkodhatsz.

- Hát nem éppen. De azért jó este volt, jó volt a koncert, Brian megengedte, hogy megfogjam a haját..

- Melyik haját? - kérdezett vissza Amanda, mire értetlenül meredt rá. Aztán lassan leesett neki, hogy az angolban a hair ugyanúgy jelentheti a hajat és... Egyéb testtáji szőrzeteket is.

- Rossz az, aki rosszra gondol - röhögött fel. - A fején lévőt...

Mialatt még magyarázott, végre elérte az ágyát és a párnáját az ágy közepére húzva, ráfeküdt, úgy, hogy a párna a hasa alatt legyen. Még régebben olvasta valahol, hogy aki részegen így fekszik le, az másnap ugyanebben a pozícióban fog felébredni, és többszöri kísérlet után elmondhatta: a módszer működik.

Még odamotyogott a másiknak egy érthetetlen "Jó éjszakát!"-ot, mielőtt minden elmosódott volna.

....

Másnap természetesen brutális fejfájással ébredt és úgy érezte magát, mint a mosott szar.

Halk nyöszörgésekkel tápászkodott fel, a halántékát dörzsölve.

Mivel a szobatársa még aludt, nem tudta tőle megkérdezni, nincs-e egy fájdalomcsillapítója, ahhoz meg messze nem érzett elég erőt, hogy elvonszolja magát egy patikáig, így inkább úgy döntött, áttúrja még egyszer a bőröndjét, hátha van benne valami rejtett zseb, amit eddig nem vett észre, és amiben egészen véletlenül van egy Algoflex Forte.

Talált is egy ilyen zsebet, de nem orvosságot rejtett - viszont ez a felfedezett tárgy olyannyira meglepte, hogy még a fejfájásáról is megfeledkezett, legalábbis egy időre.

Egy okos telefon volt az.