Egy őrült, egy zseni, egy legenda: ma ünnepelné 92. születésnapját Stanley Kubrick


 

Filmes berkekben legendának számít: az időnként már-már idegtépő precizitásával, és kíméletlen maximalizmusával hírhedté vált rendező nem sajnálta az időt és energiát ahhoz, hogy megtalálja a szerinte tökéletes beállítást, jelenetet, illetve színészi játékot. Viszonylag kevés, szám szerint tizennégy filmet hagyott maga mögött, ám ezek szinte mindegyikét az egyetemes filmtörténet remekműveként tartják számon - nem véletlenül.

Stanley Kubrick 1928. július 26-án született, Bronxban, New Yorkban. Gyerekként nem szerette az iskolát, inkább írta le a padtársáról a leckét, mintsem hogy időt fecséreljen rá. A sakkozás és a fényképezés viszont hamar felkeltette a kíváncsiságát, ez utóbbival indult el bizonyos szempontból a karrierje is: még csak 17 éves volt, amikor a Look magazin állást ajánlott neki, miután beküldte egy fotóját, amely egy, a Roosevelt elnök halála miatt megtört és bánatos újságárust ábrázolt.

A filmekkel először az 50-es években kezdett el ismerkedni; legelső filmje, a Fear and Desire amatőr mű volt, ahogy a Gyilkos csókja című film noir is kis költségvetéssel készült, viszont ezekkel sikerült idővel felhívnia magára a szakma figyelmét.

A hatvanas években hagyta el Hollywoodot, ezután élete végéig Angliában élt és alkotott, mindössze pár kilométernyire a lakhelyétől dolgozott. Utolsó filmje, a Tágra zárt szemek befejezése után nem sokkal hunyt el, szívrohamban.

Az alábbiakban Kubrick tizenegy filmjét szeretném bemutatni, az idézőjeles „legrosszabbtól” (mivel igazán rossz filmje, véleményem szerint, nem volt) egészen a (szerintem), legjobbig. A lista nem tartalmazza a legelső három filmjét, a Fire and Desire-t, a The Seafarerst és a Gyilkos csókját, mivel ezek mind a minőséget, mind a költségvetést tekintve igencsak elmaradnak a későbbi alkotásoktól, így igazságtalan lenne bármilyen szempontból összevetni velük.

11. Spartacus (1960)


A híres rabszolga, majd gladiátor még híresebb története: a Harmadik Rabszolga lázadás, illetve annak leverésének, és megtorlásának történetét mutatja be ez az alkotás. Forgatókönyvét az akkor még, korábbi kommunista eszméi miatt feketelistázott Dalton Trumbo jegyezte, akinek neve eredetileg éppen emiatt nem szerepelt a stáblistán, csak a rendező és a főszereplőt alakító (valamint a film egyik producerének), Kirk Douglasnek közbenjárásának köszönhető, hogy végül mégis felkerült. Ez a lépés vetett véget a hollywoodi feketelistázásnak is.

A film kétségkívül, kora és hossza ellenére, egy izgalmas és élvezetes alkotás, ugyanakkor Kubricknak nem sok köze volt hozzá: eredetileg nem is ő rendezte volna, csak miután az első választottat, Anthony Mannt kirúgták, kérték fel őt a munkára. Kubrick maga nagyon nem élvezte a forgatást, frusztrálta, amiért a hollywoodi producerek és a stúdió irányítják elsősorban a munkálatokat, neki pedig csekély beleszólást engedtek. Aki jártas a rendező műveiben, rögtön látja, mennyiben más ez a film, mint sok más későbbi alkotás: igen kevéssé nevezhető „Kubrickosnak”.

A forgatás befejezése után döntött úgy a rendező, hogy elhagyja Hollywoodot – a későbbiekben Nagy-Britanniába helyezte át székhelyét, és élete végéig ott is maradt.

 

10. The Killing (1956)


Miután felhívta magára szakma, valamint egy producer, James Harris figyelmét korábbi alkotásaival, közös céget hoztak létre. A film már ebben a stúdióban született meg, témáját a véletlennek köszönhették: James Harris épp egy könyvesboltban nézelődött, amikor megakadt a tekintete egy köteten, amely egy lóversenypálya kirablásáról szólt.

Kubrick jellegzetes stílusa és öntörvényűsége ekkor kezdett talán először megmutatkozni: miután a film egyik operatőre, az akkor már Oscar-díjas Lucien Ballard önkényesen megváltoztatta a Kubrick által előzetesen beállított síneket, az ifjú Stanley kereken közölte vele: vagy oda teszi a kamerát, ahova ő szeretné, vagy mehet, amerre lát.

Ballard szót fogadott neki, és soha többet nem szegült szembe vele.

A film már a maga korábban is sikeresnek volt mondható, az évek során pedig, a noir műfaján belül igazi kultusz alkotássá vált, egyes megoldásai, forma bravúrjai pedig (mint például a virágdobozba rejtett fegyverek), későbbi alkotások is előszeretettel kölcsönvették (lásd: Terminátor 2. Az ítélet napja).

 

9. Lolita (1962)


A legelső Nagy-Britanniában forgatott alkotás, Vladimir Nabokov egyszerre híres és hírhedt, tabukat döngető regénye nyomán – a kötetről korábban maga a szerző is azt nyilatkozta, lehetetlenség filmre vinni, ennek ellenére Kubrick megkockáztatta, hogy adaptálja a pedofil főhős, Humbert Humbert, és vágyainak tárgyának, a nimfácska Lolita közös történetét.

A film, főleg a későbbi remake fényében, meglehetősen diszkrét és visszafogott (már ha szabad ilyet mondani egy bomlott elméjű férfi és egy alig tizenkét-tizenhárom éves kislány beteges románcát elbeszélő műről): inkább sejtett, mintsem mutat, inkább marad a felszínen, mintsem hogy mélyebben kidolgozná a témát. A színészek, a címszereplő Lolitát alakító Sue Lyon és Peter Sellers kivételével kevéssé brillíroznak, az egész meglehetősen színpadias és maníros, kissé talán vontatott is.  Mondhatni, nem szépen öregedett meg a film, mindenesetre már önmagában az a merészség, hogy abban a korban próbát tettek vele, megérdemli az elismerést.

8. Tágra zárt szemek (1999)


 

Stanley Kubrick utolsó alkotása, amelynek premierjét már nem tudta megérni, nehézkes, kissé lassú, de mindenképp érdekes, magával ragadó atmoszférával rendelkezik.

A főszerepben Nicole Kidman és Tom Cruise látható, akik egy, kissé már kihűlt kapcsolatban élő házaspárt játszanak, akik a külvilág előtt a mintaférj és mintafeleség szerepben tetszelegnek, mialatt időnként másokkal is flörtölnek. Mikor egy karácsonyi parti után a feleség bevallja, hogy évekkel korábban, egy nyaralás során, kavart egy szállodai alkalmazottal, a férj bosszúból beleveti magát az éjszakába, hamarosan pedig egy olyan titkos orgián találja magát, ahonnan kétséges a menekülés.

A film forgatása maratoni hosszúságú volt, csaknem két évig tartott. A változatosság kedvéért Kubrick újfent kikészített mindenkit, Tom Cruise például gyomorfekélyt kapott, cserébe viszont élete alakítását nyújtja. Nem egy könnyű darab, sokak számára talán túl hosszú, és vontatott lehet, kellő türelemmel és odafigyeléssel viszont felfedezhetők lehetnek ennek a filmnek a vitathatatlan értékei is.

7. A dicsőség ösvényei (1957)

 


Az első világháború idején járunk, a francia csapatoknál, akik épp a megmerevedett fronton állnak szemben a németekkel. Mireau tábornok egy nap lehetetlen parancsot kap a feletteseitől: a német árkok bevételét. Miután a csapatok képtelenek teljesíteni a küldetést, előbb sortűzzel végeztetné ki a "gyáva" ezredet, végül hadbíróság elé állíttat három, véletlenszerűen kijelölt katonát. Az embereiért felelősséget érző és vállaló Dax ezredes (Kirk Douglas), mint védőügyvéd jelenik meg a tárgyaláson.

 A megrázó és rendkívül objektív látványvilágú filmet nem sokkal megjelenése után betiltatták 20 évre, a francia tisztek kritikus ábrázolása miatt. Ennek ellenére, Hollywood ennek a filmnek köszönhetően figyelt fel a még mindig csak 28 éves rendezőre – ennek hatására kérték fel később a Spartacus rendezésére is. Kubrick emellett még egy dolgot köszönhetett ennek a filmnek: a forgatás során ismerkedett meg későbbi feleségével, Christiane Harlannal (aki a film végén éneklő német lányt alakította), és akivel egészen a haláláig együtt is maradtak.

 

6. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)


 

A hidegháború idején játszódó, abszurd szatíra: miután egy őrült tábornok, rögeszméje miatt, bombázókat indít a Szovjetunió ellen, az amerikaiak lehetetlen helyzetben találják magukat. Ugyanis, bár felvették a kapcsolatot az oroszokkal, kiderül, nem sokat tehetnek: amint a bombát ledobják, az oroszok, a leállíthatatlan légvédelmi protokoll értelmében, azonnal atomot indítanak az USA ellen.

Kubrick vígjátéka már-már olyan szinten karikírozza ki a katonai elöljárókat, elnököket, hogy szinte valóságosnak hat, így a néző igazán nem is tud rajta teljes szívvel nevetni. Peter Sellers három szerepben is brillírozik benne, a legjobb kétségtelenül a címszereplő, Dr. Strangelove alakítása, aki bár a legkevesebbet szerepel, minden másodperc, amíg a vásznon van, aranyat ér, és ugyan a filmet négy kategóriában is jelölték az Oscáron (legjobb férfi főszereplő, legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv) végül egyiket sem kapta meg.

 

5. 2001 – Űrodüsszeia (1968)


A távoli múltban, a majomemberek idején, különös fekete molonit tűnik fel a vidéken – később ennek köszönhetően ismerik meg a tüzet. Évezredek múltán amerikai kutatók egy csoportja egy ehhez hasonló oszlopra bukkannak, amely a Jupiter felé sugároz jeleket. Az expedíció során azonban a computer, HAL 9000 meghibásodik, és a legénység életére tör.

Az ihletet a filmhez Arthur C. Clarke egy korábbi, 1951-es elbeszélése adta; a forgatás során az író társszerzőként működött közre, a forgatókönyv megírásánál. Ezzel párhuzamosan Clarke elkezdett dolgozni a korábbi elbeszélés regényváltozatán is – végül pár hónappal a film forgalomba kerülése után készült el vele, és adatta ki.

Megjelenését követően szélsőséges kritikák érték, a premierről pedig egészen pontosan 241 ember sétált ki, annyira nem értették a filmet, aminek üzenetéről, értelméről a mai napig rengeteget vitatkoznak.

További érdekesség, hogy Kubrick ennek a filmnek köszönheti az egyetlen elnyert Oscar-díját: a legjobb speciális effektus kategóriában győzedelmeskedtek. Más kérdés, hogy a rendező végül nem vehette át a díját, mivel el sem ment a gálára.

 

4. Acéllövedék (1987)


A vietnámi háborút feldolgozó alkotás, mely kegyetlen, igaz, és húsba vágó.

A film első felében azt láthatjuk, amint a kíméletlen, már-már állatiasan kegyetlen őrmester kiképzi az újoncokat, egészen addig, míg teljesen meg nem töri őket, és ezzel együtt el nem vesztik emberi mivoltukat. Ezután a második rész a harctérre vezére el bennünket. Megrázó film a háborúról, a morálról és az emberségről, amely, megtekintése után, még sokáig a nézővel marad.

Érdekesség, hogy a kegyetlen kiképzőtisztet alakító R. Lee Ermey eredetileg csak katonai szakértőként vett volna részt a forgatáson – a fáma szerint Kubrick azután ajánlotta fel neki a szerepet, miután meglátott egy videót, amint Ermey kerek tizenöt percen keresztül, megállás nélkül, ordítva káromkodik.

 

3. Barry Lyndon (1975)

 


 

A címszereplő, Barry Lyndon (Ryan O'Neal), nincstelen ír fiatalember. Miután a családja kitagadta, menekülnie kell, végül ki is rabolják. Látszólag esélye sincs a sikeres életre, a biztos jövőre. Ám a fiatal férfi nem adja fel: beáll katonának, majd önkényesen leszerel, szerepet játszik, hazudik, kémkedik – mindent megtesz az olyannyira áhítozott pénz és rang érdekében. A film az ő lassú felemelkedését, majd szükségszerű bukását mutatja be.

A Kubrick-filmek közül a történetet tekintve talán ez a leggyengébb, ám a vizuális látvány az összeset magasan veri: minden egyes képkocka tökéletesen beállított és megszerkesztett. Akárhol állítjuk meg a filmet, egy csodálatos festmény tárul a szemünk elé. Talán ennél az alkotásnál érződik a legerőteljesebben, hogy a film készítője eredetileg fotós volt, az ott szerzett ismereteit pedig alaposan ki is használta. Főként ezeknek köszönhető, hogy egészen a harmadik helyig sikerült felkúsznia.

 

2. Ragyogás (1980)


 

A horrorkirály, Stephen King klasszikus regényének, klasszikus feldolgozása.

A történet szerint Jack Torrance (Jack Nicholson), feleségével, Wendyvel (Shelley Duvall), és fiukkal, Dannyvel (Danny Lloyd) a coloradói Szépkilátás Hotelbe költözik a téli holtszezon idejére, hogy ellássák a gondnoki teendőket. A feladat hosszú hónapokra szól, ezalatt tökéletesen el lesznek vágva a külvilágtól. A kis Dannyt, aki már korábban is okkult képességekkel rendelkezett, egyre többször gyötrik látomások, míg a családapát lassan teljesen hatalma alá gyűri a hely, mígnem egy napon baltát nem ragad…

A legjobb szó, amivel körül lehetne írni ezt a filmet, az az igazi, zsigeri félelem és rettegés: a helyszín végig nagyon nyomasztóan hat, a néző a karakterekkel együtt érzi, amint lassanként eluralkodik rajta a bezártság érzete, és a paranoia.

A forgatásról a mai napig keringenek az anekdoták. Kubrick a közös munka során az idegösszeroppanás szélére sodorta Shelley Duvallt, miután számtalanszor eljátszatta vele a jeleneteit, állandóan kritizálta és a stáb többi tagját is próbálta elidegeníteni tőle, ezzel is a hiteles játékot próbálva elősegíteni. Még a simulékony, strapabíró Jack Nicholsont is (aki korábban olyan, szintúgy nehéz természetűnek tartott rendezőkkel is megtalálta a hangot, mint Roman Polański, vagy Michelangelo Antonioni) alaposan megviselte a forgatás. A Guinness-rekordok könyvébe is bekerült az alkotás, miután az egyik jelenetét hihetetlenül sokszor, összesen 127-szer vették fel.

Maga az író, Stephen King utálja ezt az adaptációt, mivel teljesen átírták az eredeti regényt, és a szereplők sem olyanok lettek, mint amilyennek ő megalkotta őket. Bár a vizualitást, és magának Kubricknak a személyét elismerte, az ő megfogalmazása szerint ez a film olyan, „mint egy csillogó luxuskocsi, motor nélkül”.

1.. 1. Mechanikus narancs (1971)

 


 

Anthony Burgess: Gépnarancs című regényének filmes változata, mely üzenetét tekintve talán aktuálisabb, mint valaha.

Valamikor a jövőben unatkozó fiatalok járják az éjszakákat: lopnak, erőszakoskodnak, törnek-zúznak, akár ölnek is. A főhős, Alex (Malcolm McDowell) is hasonlóképpen éli mindennapjait, egészen addig, amíg gyilkosságba nem keveredik, és társai fel nem dobják. A börtönben tudomást szerez egy újfajta kezelésről, amely teljesen kiöli az alanyból az agressziót, és amelynek köszönhetően a páciens visszatérhet a társadalomba. A mielőbbi szabadulás reményében Alex önként jelentkezik kísérleti alanynak – ám arra már nincs felkészülve, mivé lesz az az ember, aki tökéletesen képtelen az agresszió, és ezáltal az önvédelem minden formájára, és akinek ebben az állapotban kell aztán szembenéznie egykori áldozataival.

A filmet nem sokkal megjelenése után maga a rendező vonta vissza a forgalomból, miután elszaporodtak a fiatalok által elkövetett bűncselekmények Angliában, emiatt pedig ezt az alkotást okolták – Kubrick több fenyegetőlevelet is kapott. Ezután egészen a rendező haláláig nem lehetett moziban megtekinteni a művet.

Az egészen egyedi atmoszférájú és vizuális látvánnyal rendelkező filmet nézni olyan érzés, mint amilyet Alex élhetett át az agymosás során: a néző feszeng, sokszor szenved és rosszul van, és bár, a főszereplővel ellentétben, ő képes arra, hogy elforduljon, mégsem tudja megtenni. Amit pedig maga után hagy, az pedig az elismeréssel, a zsigeri undorral és rosszulléttel vegyes ámulat. Hatását a néző garantáltan sokáig, a megtekintés után is magával fogja hordozni, talán örökre.

Megkockáztatom: a Mechanikus narancs nem pusztán Kubrick legjobb filmje – hanem egyben a világ egyik legjobb filmje.

Ő volt tehát Stanley Kubrick: megszállott, perfekcionista, emberileg sokszor nehezen elviselhető, ugyanakkor pontos, egyedi, hihetetlen tehetséggel megáldott, akinek majdnem minden filmje klasszikussá vált, és aki majd’ mindenkinek, aki filmekkel foglalkozik, egyszerre példakép és vezérlőcsillag.

Egy zseni.


Felhasznált források: port.hu, wikipedia.org, nullahategy.hu, Stanley Kubrick: Egy élet a film tükrében (2001), filmarchiv.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések